Gondolom, hogy aki kezdőlapra jelöli, vagyis a gazdájának lenne ez
elsősorban kutya kötelessége, vagy esetleg a műhelyé amelyikhez tartozik.
Gondolom nem sértődne meg rajta, ha kapna egy üzenetet, hogy 2 hét múlva
kezdőlap ez és ez a cikk, szíveskedjenek rá pillantást vetni. Egyébként én
azért sokszor látom a figyelőlistámon, hogy ezt sokak meg is teszik,
felszólítás nélkül.
Ennek kapcsán jut eszembe, hogy milyen tiltakozás folyt Raziel javaslata
ellen, illetve maga a csillagtalanítási eljárás ellen, hogy ugyan minek azt
levenni, mindegy milyen az állapota, ha egyszer megkapta, maradjon rajta.
Ennél rosszabb cikkekbe is bele lehet futni, mint amilyen a Bonnie Tyler
Ivanhoe
2011/6/6 Ferenc Molnar <ogodej1(a)gmail.com>
így gondolom én is, ahogy Teemeah mondja. Kezdőlapi
megjelenés előtt a
cikkeket még át kell olvasni figyelmesen. Többször kerültek javított
szövegek a kezdőlapra, mert az eredeti vagy elavult, vagy már eleve hibás
volt annak ellenére, hogy többen átnézték. Úgy látszik, itt az újbóli
ellenőrzés elmaradt, vagy mindenki átsiklott a hibák felett.
-O.
2011/6/6 Bai Tang <teemeah.wikiposta(a)gmail.com>
Kellene figyelni rendszeresen, hogy milyen a
bevezetője a kezdőlapra
kerülő cikkeknek. Előferdül, hogy mire kezdőlapra jelölik, már
belejavítottak. De ezt is meg kell cisnálni valakinek.... És mint tudjuk, a
munka sokaknak büdös tudo lenni. A kiemelési eljárás arra van, hogy a cikk
akkori állapotára azt mondja, ez ilyen minőségű Hogy két évvel később a cikk
hogy néz ki, az már nem a kiemelési eljárás hibája, tehát nem hiszem, hogy a
kiemelési folyamat bukott volna meg. Egyszerűen ellenőrizni kell a
szócikkeket, mielőtt ténylegesen kipakoljuk őket címlapra.
2011/6/6 Szabolcs Péter <sypsyp(a)gmail.com>
Ismét bizonyította alkalmatlanságát a kiemelt
cikkes eljárásunk (meg a
kezdőlapos is).
Bonnie Tyler-cikk a kezdőlapon:
"az első Wales-i énekesnő a Billboard lista első helyén valamint az első
nyugati énekes, aki először turnézott a Szovjetunióban." (mondat nagybetűvel
kezdődik, Wales-i helyett walesi, és mi az, hogy az első nyugati énekes, aki
először turnézott? Szemben a többi nyugati énekessel, aki másodszor vagy
harmadszor?)
"A 1990-es évek elején"
s.í.t.
syp
ui: na jó, amikor 2009. novemberben kiemelt lett a cikk, az első hiba még
nem volt benne. Akkor viszont a kezdőlapra kirakáskor figyelni kéne a
Kiemelt cikkeket, kiemelt színvonalúak-e még.
_______________________________________________
Wikihu-l mailing list
Wikihu-l(a)lists.wikimedia.org
https://lists.wikimedia.org/mailman/listinfo/wikihu-l
_______________________________________________
Wikihu-l mailing list
Wikihu-l(a)lists.wikimedia.org
https://lists.wikimedia.org/mailman/listinfo/wikihu-l
_______________________________________________
Wikihu-l mailing list
Wikihu-l(a)lists.wikimedia.org
https://lists.wikimedia.org/mailman/listinfo/wikihu-l