Át kellene kicsit gondolni a díj odaítélésének -nem tudom
milyen alapon, ki által kitalált alapon nyugvó- jelenlegi
menetét. Most nagyjából úgy néz ki a dolog, hogy az eddigi
kiváló, legjobb és legelismertebb szerkesztők összedugják a
fejüket, és kéthavonta kiválasztanak 2 embert. A dolog első
fele nagyjából rendben is volna, a másodikkal van bajom: a
"kéthavonta két ember" nevetségesen kevés a wiki mai
körülményei közt. Fejből tudnék hat olyan szerkesztőt
mondani, akik legalább annyira megérdemlik az elismerést,
mint a mostani díjazottak, ám a mostani rendszer miatt fél
év, mire mind díjat kap, ráadásul közben is jöhetnek jó
szerkesztők, akik esetleg elébük állnak.
Javaslatom a következő: nézzük át a sokat dolgozó
szerkesztőket, és mindenki, aki megérdemli (sok ilyen van,
mint mondtam) kapja meg a díjat most. Miért várjon egy jó
szerkesztő fél éven át (rossz esetben) arra, hogy kellemesen
meglepje a közösség? Aki megérdemli, annak szerezzünk örömet
minél előbb, nem kell várni 2-4-6 hónapot :) Díjat kapni
öröm (én még nem láttam, hogy valaki morgott volna miatta),
szerezzünk örömet a dolgos szerkesztőknek!
Kíváncsi lennék a véleményetekre. Nem tudom, kik vannak még
a levlistán, ezért nem írom ide a konkrét tippeimet arról,
ki kaphatna díjat. Tényleg marhaság ez a 2 havonta - 2
ember, ha egyszer többen is megérdemlik, miért ne kaphatnák
meg?
DD
___________________________________________________________________________
Karácsonyi sorban állás helyett vásároljon kényelmesen! Garantáltan 1 nap alatt szállítjuk a megrendelt könyveket!
http://www.bookline.hu/control/news?newsid=528&affiliate=frenapkar3171
Támogatom az ötletet.
Ádám
(Adam78)
Fghzg Dregh <konyvgyujto(a)freemail.hu> 2006.11.06. 17:55:40 +1h-kor írta:
> Át kellene kicsit gondolni a díj odaítélésének -nem tudom
> milyen alapon, ki által kitalált alapon nyugvó- jelenlegi
> menetét. Most nagyjából úgy néz ki a dolog, hogy az eddigi
> kiváló, legjobb és legelismertebb szerkesztők összedugják a
> fejüket, és kéthavonta kiválasztanak 2 embert. A dolog első
> fele nagyjából rendben is volna, a másodikkal van bajom: a
> "kéthavonta két ember" nevetségesen kevés a wiki mai
> körülményei közt. Fejből tudnék hat olyan szerkesztőt
> mondani, akik legalább annyira megérdemlik az elismerést,
> mint a mostani díjazottak, ám a mostani rendszer miatt fél
> év, mire mind díjat kap, ráadásul közben is jöhetnek jó
> szerkesztők, akik esetleg elébük állnak.
>
> Javaslatom a következő: nézzük át a sokat dolgozó
> szerkesztőket, és mindenki, aki megérdemli (sok ilyen van,
> mint mondtam) kapja meg a díjat most. Miért várjon egy jó
> szerkesztő fél éven át (rossz esetben) arra, hogy kellemesen
> meglepje a közösség? Aki megérdemli, annak szerezzünk örömet
> minél előbb, nem kell várni 2-4-6 hónapot :) Díjat kapni
> öröm (én még nem láttam, hogy valaki morgott volna miatta),
> szerezzünk örömet a dolgos szerkesztőknek!
>
> Kíváncsi lennék a véleményetekre. Nem tudom, kik vannak még
> a levlistán, ezért nem írom ide a konkrét tippeimet arról,
> ki kaphatna díjat. Tényleg marhaság ez a 2 havonta - 2
> ember, ha egyszer többen is megérdemlik, miért ne kaphatnák
> meg?
>
> DD