Bízom benne, hogy lesz sok-sok ütközés és lesz mit sorrendbe rakni. :)

RepliC


2014. február 27. 22:50 Samat írta, <samat78@gmail.com>:
Eddig az volt a probléma, hogy legyen valaki, aki évente egy vagy két versenyre elvállalja a koordinációt, szervezést.
Mivel a Wikipédiáról korábban nem érkezett ilyen jellegű ötlet, általában az egyesület egy-egy tagja (több esetben RC) vállalta fel a versenyek megszervezését, koordinálását.

Az utóbbi hónapokban örömteli látni, hogy több műhely és szerkesztő, külön egyesületi kezdeményezés nélkül is felvállal egy versenyt, azonban ezeknél sem fordult még elő ütközés.
A beérkező igényeket eddig beérkezési sorrendben kezelte az egyesület úgy, hogy egy időben csak egyetlen pályázat fusson.

Ha a jövőben a tematikus pályázatok, versenyek olyan fellendülését tapasztalnánk, ami azok ütközését jelentené (akár az is előfordulhat, hogy nem férnek be a "naptárba", hosszú előjegyzési lista lenne), természetesen a Wikipédia kocsmafalán beszélnénk meg, mikor milyen tematikájú pályázat fusson.

Szerintem továbbra is tartani kellene (legalábbis a közeljövőben), hogy egyszerre csak egy, azonos típusú pályázat legyen.

Samat


2014-02-27 22:17 GMT+01:00 Andras Malatinszky <andras@aromo.net>:

Azt ki dönti el, hogy mikor milyen szócikkíró verseny van? Van valamilyen nyilvános fórum, ahol ezeket megbeszéljük? Csak azért kérdem, mert valamelyik kocsmafalon láttam, hogy néhány szerkesztő valamilyen építészetes szócikkíró versenyt tervez; nekik például kellemetlen meglepetés lehet most, hogy ez a lengyelverseny beelőzött.

A.


2014-02-27 15:43 GMT-05:00 Repli Carter <replicarterwp@gmail.com>:
Sziasztok! 

Március-áprilisban egy Lengyelországgal kapcsolatos szócikkíróversenyt szervezünk a budapesti Lengyel Intézet megkeresésére, velük együttműködve. Ennek kiírása itt formálódik:Szerkesztő:RepliCarter/Lengyel cikkíró. A Wikimédia Magyarország ill. magyar Wikipédia részéről is szükségeltetik 2-3 zsűritag, akik wikitechnikai oldalról fognak értékelni. Tehát ha valaki úgy érzi, nem szeretne cikkíróként részt venni a versenyben, de rendelkezik olyan tapasztalattal, gyakorlattal és főként szabad idővel, hogy a verseny alatt és/vagy utáni napokban a többiekkel összedolgozva értékelje a cikkeket, jelezze a vitalapomon. Ha lehet ma vagy holnap. Köszönjük előre is. - RepliCarter Nuvola weather sunny.svg Hagyj üzenetet 2014. február 27., 21:12 (CET)

RepliC

_______________________________________________
Wikihu-l mailing list
Wikihu-l@lists.wikimedia.org
https://lists.wikimedia.org/mailman/listinfo/wikihu-l